Kubai hangulat, kubai koktél

2010.05.08. Több mint száz évvel ezelőtt egy denevérkolónia adta az ötletet a Bacardi logójához. Az évek során a logó sokat változott, így már alig hasonlít Santiagóra, a Fővárosi Állatkertben élő gyümölcsevő denevérre. Santiago mostantól nem csak a látogatók, de a Bacardi kedvence is, hiszen a Bacardi-Martini Hungary örökbe fogadta a virgonc denevérfiút.

A Bacardi kapcsolata a denevérekkel nem most kezdődött, majd’ másfél évszázada fonódott össze a minőségi érlelt fehér rum és a kis éjszakai állat képe. Egészen 1862-be kell visszautaznunk az időben, hogy megtudjuk ennek okát.

koktélDon Facundo Bacardí Massó, a Bacardi rum atyja Spanyolországból vándorolt ki Kubába, hogy megvalósíthassa álmait. Olyan civilizált, tökéletesített italt szeretett volna kifejleszteni, mely megfelel az Újvilág kifinomult ízlésének. Santiago de Cubában vásárolta meg első lepárló üzemét Don Facundo 1862-ben, hogy ott állíthassa elő az általa kikísérletezett italt – ez lett a Bacardi, a világ első érlelt, lágy ízű fehér rumja. Felesége, Dona Amalia felfedezte, hogy egy gyümölcsevő denevérkolónia élt a lepárló gerendái közt. Ő javasolta férjének, hogy az éjszakai állat képe kerüljön a rumos palackokra. Akkoriban nem sokan tudtak olvasni, így ez szerencsés ötletnek bizonyult, hiszen az italt könnyen felismerhették a címerállatról. A helyi taínó indiánok körében a denevér a kultúra értékeit jelképezte, a spanyolok számára pedig a jó egészség, a gazdagság és a családi összetartozás szimbóluma volt, ezért a Bacardi hamar ismertté vált mint a „denevéres rum”. A denevérlogó az évek során többször megújult, ám mindig a minőség jelképe maradt. Az 1890-es évek végén egy gömbölyded, barnás, az 1920-as években szintén kerekded, ám kevésbé plasztikusan ábrázolt denevér került a palackokra. Az 1940-es években még szintén igen hűen ábrázolták az állatot az emblémán.

A ma ismert Bacardi logón egy stilizált, arannyal körbefuttatott denevér látható. Aki szeretné élőben látni, milyen is a gyümölcsrajongó, aki a világ egyik legnépszerűbb italának logóját ihlette, annak érdemes ellátogatni a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ahol Santiago, a Bacardi örökbefogadott denevére tölti napjait. Az állatka kedvenc csemegéje az alma, ami nem csak gyümölcsként, de koktélba keverve is isteni. Kóstold meg te is a Bacardi Cuban Breeze koktélt, a receptet is adjuk hozzá.

Bacardi Cuban Breeze

Hozzávalók
5 cl Bacardi Apple
1 cl Grenadine
2 cl frissen facsart lime-lé
1,2 dl ananászlé

Elkészítés
A hozzávalókat rázzuk össze egy kis jéggel shakerben, majd töltsük egy törtjéggel megtöltött nagy koktélospohárba. Ananászcikkel, lime szelettel, koktélcseresznyével díszítsük.
Napi horoszkópodat itt találod. Fergie megígérte, hogy nem, de mégis, kattints ide! A Forma-1-es pilóta elárulta kedvenc receptjét, olvasd el itt!

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció