Katus Attilából nem lesz séf

2010.04.23. Katus Attila második alkalommal szerepelt a Vacsoracsata című főzőshowban. A hatszoros aerobic világbajnok azonban továbbra sem gondolkozik azon, hogy szakmát vált, így nem kell rettegniük Magyarország séfjeinek.

"Ha nagyon őszinte vagyok, azt kell mondanom, hogy bizony hadilábon állok a főzéssel. katusaAz evéssel sem szoktam sok időt eltölteni, a romantikus vacsorák és ünnepek kivételével igyekszem lerövidíteni a kulináris élvezeteket. Az étel számomra inkább üzemanyag, energiát szolgáltat. Korábban próbálkoztam a főzéssel, de nem sok sikerrel. Aztán később, ha az ember próbálgatja a szárnyait, akkor a kedve is megjön, én is rájöttem, hogy főzni jó dolog, örömet lehet vele szerezni, bár nekem kicsit macerás, hiszen kezdő vagyok." - mondta Attila, aki mindenképp gyakrabban fog serénykedni a konyhában, mint eddig, és nem bánja, ha fejlődik ezen a területen. "Azt mondják, jó, ha egy férfi a konyhában is megállja a helyét. Szerintem az is pozitív, ha egy nő jól főz, ha házias, ez számít a férfinak. Hiszen ha megfelelően „gondoskodik róla”, ez azt jelzi, hogy majd a gyermekeivel is ilyen gondoskodó lesz."
Az aerobic-világbajnok a Vacsoracsatában vendégeit különleges fogásokkal lepte meg: nagyszülei esküvői menüjét készíti el. "Nálunk nagyon erős a családi kötődés. A nagyszüleim – főleg a nagymamám – nagyon erős személyiségek, és mindig rengeteget meséltek nekem, a régi időkről. Úgy gondolom, hogy az embernek soha nem szabad elfelednie a múltját." (forrás: rtlklub.hu)
Napi horoszkópodat itt találod. Ha utálod a fitnesztermeket, kattints ide! A modelltestű kézilabdással itt ismerkedhetsz meg.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció