Az év mixerfiúja, az év koktélja

2010.04.05. Az idén ötödik alkalommal rendezték meg a De Kuyper Best Bartender of the Year mixerversenyt. A Magyar Bármixer Unió hivatalos versenynaptárában is jelölt megmérettetésen 24 fiatal koktélkeverő indult.

 Az ötödik De Kuyper Best Bartender of the Year mixerverseny zsűrije először az indulók szakmai felkészültségére volt kíváncsi, így egy teszt megírása után jöhettek csak az italok. Itt mindenki a kedvenc saját De Kuyper likőröket tartalmazó kreációját készíthette el, a koktélkeverés technikáját neves szakmai zsűri pontozta, majd a kóstoló zsűri az ízt és a díszítést értékelte. Az itt elért eredmények alapján a legjobb hat versenyző kerülhetett a döntőbe.

mixerversenyA végső győzelemért a döntőbe jutottaknak nem pusztán jó koktélt kellett keverni: egy-egy zsűritag ízlését kellett eltalálni, és annak megfelelő italt készíteni úgy, hogy közben szórakoztatni is kellett a „vendéget”. A versenyt megnyerő Csatlós Máté szerint ez volt a verseny legnehezebb része, hiszen improvizálni, szórakoztatni és tökéleteset alkotni kellett egyszerre.

Mindezt ráadásul úgy, hogy az első helyre hajtó bartenderek amúgy is nagyfokú izgalmát egy bombariadó emelte még tovább. A verseny helyszínéül szolgáló bevásárlóközpontban ugyanis bombariadó volt, így a döntő közepén mindenkinek el kellett hagynia az épületet. Szerencsére a szervezők kézben tartották a helyzetet: a versenyt átköltöztették egy mixeriskolába. A nagy izgalomra Morafcsik Péter, a Magyar Bármixer Unió alelnöke mindenkinek kevert egy Cuba Libre-t, hogy gyorsabban feloldódjon a közönség és a versenyzők is.

Miután az összes döntős végzett a mixeléssel, rövid tanácskozás után eredményt hirdettek a döntnökök. Eszerint harmadik helyen Keresztes Ferenc végzett, aki a közönségdíjat is elvitte, ezüstérmes lett Kovács Tibor, a legjobbnak pedig Csatlós Mátét ítélte a zsűri. A Legjobb Íz kategóriájának győztese a 23 éves Orosz Ákos lett, aki Amerikából települt haza 7 hónapja, hogy a kint megszerzett tudását magyar fogásokkal bővítse. Mátéval együtt ő is nyert egy utat Hollandiába, meglátogathatja a De Kuyper gyárát. Mivel a két fiú nagyon jó barátságban van, extra díjnak értékelik, hogy együtt utazhatnak ki.

Íme, a győztes győztes koktélja:

Mediterrán Tavasz

Hozzávalók
2,5 cl Bacardi Gold
1,5 cl De Kuyper Amaretto likőr
1 cl De Kuyper Sour Grapefruit likőr
0,8 cl friss lime-lé
cukor
friss bazsalikom
narancshéj

Elkészítés
A cukrot elkeverjük a lime-lében, majd a pohárba dobjuk a bazsalikomot és a narancshéjat. Törőfával megnyomkodjuk, hogy kijöjjenek az illóolajok. A feltöltjük poharat jéggel, ráöntjük az alkoholokat. Shakerben összerázzuk, majd koktélos pohárba szűrjük. Ehető virággal és maracuja habbal díszítjük.

A Mediterrán Tavasz egyszerűbb verziójához 2,5 cl Bacardi Goldot, 1,5 cl De Kuyper Amaretto likőrt, 0,8 cl friss lime-levet, cukrot és friss bazsalikomot használj. A cukrot keverd el a lime-lében, majd dobd a pohárba a bazsalikomot. Nyomkodd meg, hogy kijöjjön az íze. Töltsd fel a poharat jéggel, öntsd bele az alkoholokat. Rázd össze shakerben, aztán szűrd át koktélos pohárba.
Napi horoszkópodat itt találod. Naomi Campbell bulit szervezett, kattints ide!

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció