A Kockáshas-hadművelet 1.
része, 2.
része, 3.
része, 4.
része, 5.
része, 6.
része, 7.
része
2010. február 25. csütörtök: 15-19. nap
Na, most egy kicsit megálltam a fogyásban és kockásodásban. De ez az én hibám. Elég rossz volt a hetem szerda estig, így elmaradt a mozgás. Annak viszont nagyon örülök, hogy nem szedtem fel semennyit. Azért az Attila által elvárt étkezésben nem nagyon volt hiba. Lecsúszott egy kis édesség (csoki és túrórudi), de most már megint minden rendben, így ma folytatódott a kockás hasam előállítása. Mondjuk megettem egy szelet túrótortát, aminek eper volt a tetején, de annyira finom volt, hogy nem bánom. A Veres Pálné utcában a Ferenciek terénél van egy csoki bolt, valami Gyulai kézműves akármi, ahol elképesztő finom sütik és csokik vannak (a bolt nevéből kitalálhatjátok, hogy nem futószalagon készülnek az édességek). Az egyik kollégámnak pedig ma van a harminc éves születésnapja, így tortát kapott, amiből mindenki eszegetett. Szerencsére a munkatársaim tudják, hogy milyen terveim vannak, ezért csak egy nagyon vékony szeletet engedélyeztek. És miután – mint már írtam – Attila (a Katus) azt mondta, hogy ha már édességet fogyasztok, akkor az túrós vagy gyümölcsös legyen, így nincs lelkiismeret furdalásom. És este jó alaposan lemozogtam.
Ismét elmentem bokszolni.
Már hónapok óta nem voltam, ezért körülbelül az edzés tízedik percében úgy éreztem, hogy a jobb karom le akar szakadni. Elárulom, hogy végül a helyén maradt. Az megint bebizonyosodott, hogy csak elkezdeni rossz az edzést. Az első pár percben iszonyatosan nem volt kedvem az egészhez. Minden ütés fájt, amit a zsákra mértem. Utána belelendültem és egész pörgős tréning kerekedett ki. Kezdtünk egy laza bemelegítéssel, utána 4x2 perc árnyékolás (amikor kesztyű nélkül ütöm a levegőt), majd néhány menet zsákolással folytattuk. Azt nem számoltam, olyan 7-8 lehetett. Ekkor azt hittem, hogy vége, de jött edzőbá, hogy kellene még erősítenünk. Így előkerült az ugrókötél (annak idején soha nem gondoltam, hogy kimondom azt a mondatot, hogy „Anyuka, adjál pénzt ugrókötélre”) és a medicinlabda. Elég kemény gyakorlatok voltak. Egy perc kötelezés, majd tíz fekvőtámasz és tíz felülés. Ezt néhányszor megismételtük, néha hasba vertük egymást a labdával. Kaptam néhány gyomorszájast, de holnap reggelre biztos elmúlik a fájdalom. Viszont jön az izomláz, de túl fogom élni. Remélem.
És akkor amit ígértem. Kaptok néhány receptet.
Kezdjük a gombapaprikással, ahogy én csinálom. Egy fél fej hagymát felkockázok, azt üvegesre sütöm olajon, majd leveszem a tűzről. Várok egy kicsit, majd egy púpozott kiskanál paprikát rakok rá (édösapám aszonta, hogy ha akkor teszem rá a paprikát, amikor még nagyon forró, akkor keserű lesz a cucc) és összekeverem. Utána 30 deka felszeletelt gombát keverek hozzá, majd nagy lángon elkezdem folyamatos kevergetés mellett főzni. És természetesen sózom is, ahogy érzem. Néhány perc múlva néhány felnégyelt koktélparadicsomot és egy kevés felkockázott kaliforniai paprikát teszek hozzá, és továbbkeverem. A gomba igen sok levet ereszt, a főzést akkor hagyom abba, ha minden lé elfőtt. Ekkor ráütök egy tojást, természetesen azt is jól elkeverem. És már majdnem kész vagyok. Leveszem az egészet a tűzről és amikor kihűlt, egy fél doboz tejföl is belekerül. És ahogy Laci bácsi mondaná: Jó étvágyat kívánok (olyan vicces hangsúllyal).
A másik ételnek nincs neve, de finom. Fogok egy doboz tejfölt és sok reszelt sajtot. Összekeverem, sót és borsot teszek bele, majd egy tűzálló tálba (amit vajjal kikenek, vagy olivaolajat öntök bele) hal kerül (gondolom a hal hússal is helyettesíthető), amire póréhagyma karikákat rakok. Mondjuk két szálat használok. Erre ráöntöm a sajtos tejfölt. Berakom a sütőbe (letakarva) és kb. 180 fokon addig sütöm, ameddig jó nem lesz.
A harmadik ételnek sincs neve, és ez sem túl bonyolult. Zöldséget rakok egy kikent tűzálló tálba (én répát, kelbimbót, és zöldbabot használok). Feldarabolok két gerezd fokhagymát és azt szétszórom a tálban. Sózok és borsozok, majd a 180 fokos sütőben 40 percig készül. Ekkor egy szelet halat rádobok és még 20 percig marad a sütőben. Kiveszem, oszt megeszem.
Újabb recepteket kellene szereznem. A következő, amit meg szeretnék tanulni, az a paprika leves lesz.
A mai Katus Attila tanács helyett használjátok ezeket a recepteket. Egész ehető kaják és ha megfelelő mennyiségben fogyasztjátok, még hízni sem fogtok tőle. Főleg, ha sokat mozogtok. Ja és ha valaki kipróbálná azt, hogy felkarikázza a banánt, fokhagymát rak rá és megsüti, az számoljon be az ízéről, mert nagyon kíváncsi lennék rá, de nem merem megcsinálni.
Na jók legyetek. Hamarosan újra jövök. Addig is égessük a zsírt. :-)
P
A Kockáshas-hadművelet 1.
része, 2.
része, 3.
része, 4.
része, 5.
része, 6.
része, 7.
része
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!