A Kockáshas-hadművelet 1.
része, 2.
része, 3.
része, 4.
része, 5.
része, 6.
része, 7.
része
2010. február 16. kedd: 6-10. nap
Mondtam, hogy sok szenvedéssel, lemondással jár egy életmódváltás és a kockás has. Éhes vagyok, ráadásul két helyen is lehetnék most. Vacsorázhatnék ismerősökkel egy indiai étteremben, vagy ülhetnék egy kocsmában/havernál és nézhetném az AC Milan – Manchester United Bajnokok Ligája mérkőzést.
Ehelyett itthon vagyok, főzök (ami miatt mindkét gólról lemaradtam, amit eddig lőttek) és blogot írok. Na, jól kipanaszkodtam magam. Egyébként minden oké. Jól érzem magam, néha finomakat eszem és rájöttem az élet nagy igazságára is. Nincs az az íztelen kaja, amit ne lehetne alaposan feljavítani valami finom szósszal. Remélem a holnapi ebédemnél, ami most készül, nem kell majd ehhez folyamodnom. Tettem egy tűzálló tálba kelbimbót, zöldbabot, sárgarépát, fokhagymát és beraktam a sütőbe. 20 perce van bent és még ennyit töltenek ott a zöldségek magányosan. Utána rá fogok tenni egy szelet halat, amire egy fél finn halászlékockát morzsolok és újabb 20 perc következik. Így nem hangzik olyan rosszul. Remélem, az íze is jó lesz (ha most kezdenék bele a pozitív gondolkodásba, akkor azt írtam volna, hogy biztosan nagyon finom lesz). Most pedig azon gondolkodom, hogy hogyan köthetném át ezt az egészet a torna részre. Mondjuk így, mert már át is kötöttem.
A legutóbbi bejegyzésemben megígértem, hogy kicsit részletesebben mesélek Katus Attila torna DVD-jéről, amire esténként szoktam mozogni. 24 edzést tartalmaz, én csak a szerkezetéről és az első hét edzésről tudok beszámolni, mert ott tartok (közben kimentem a konyhába, hogy a halat rátegyem a zöldségekre és lemaradtam a harmadik gólról is). Ha nekikészülsz, négy dolog mindenképpen legyen a közeledben.
Egy viszonylag stabil szék, két egykezes súlyzó (szerintem ezt helyettesítheted másfél literes teli ásványvizes üveggel is) és egy lexikon.
Ami nagy nagy újdonság benne, hogy beállíthatod magadnak heti hány alkalommal szeretnél tornázni és a DVD generál neked egy saját edzésprogramot, ami nem tartalmaz ismétléseket. Minden edzés bemelegítéssel indul és nyújtással végződik, amit Katus Attila vezényel le. Eleinte jókat szórakoztam a beszólásain, de most már inkább azzal vagyok elfoglalva, hogy szó szerint megtanuljam, amit mond (azért figyelek a gyakorlatok helyes betartására is). Az első hat rész 35-40 percig tart, a bemelegítés és a nyújtás között négy blokkban lehet edzeni. Az első és a harmadik lábblokk, amit Katus Tamás (Attila nagyon kedves tesója, aki szintén 6-szoros aerobik világbajnok Pécsi Sas) vezényel. Attilával a felső testet erősítem, ami lehet has, váll, bicepsz és hát, valamint tricepsz és mell. És minden gyakorlatnál találkozhatunk Szilvás Angélával is (sportaerobik válogatott), aki segít a gyakorlatok bemutatásánál, és akinek Attila és Tamás néha-néha be-beszólogat. :-) A hetedik edzésnap már 50 perces, ma tapasztalhattam meg ennek minden "nyűgét s nyilait". Az első harminc percet egész jól bírtam, utána jött a kín. Pont úgy éreztem magam onnantól, mint amikor elkezdtem ezt az egészet. Égtek az izmaim, remegett kezem-lábam. Viszont tudom, hogy az az igazán hasznos edzés, amikor már nem bírom és még folytatom a gyakorlatokat. És ne dőljetek be az elején, hogy milyen könnyűek a feladatok. Csináljátok végig és utána legyen nagy a szátok.
Közben elkészült a holnapi ebédem, ki kell vennem a sütőből, így még olvassátok el Katus Attila mai tanácsát:
"A víz élettani szerepe rendkívül fontos és sokrétű az ember szervezetében. Biztosítja például a vérkeringést, szabályozza a vérnyomást, lehetővé teszi a tápanyagok oldását, felszívódását és szállítását. Ezért az egészséges életmód részeként fontos kellő figyelmet fordítani a megfelelő és változatos mennyiségű folyadék bevitelre. Egy felnőtt szervezet napi folyadék igénye minimum1,5 -2 liter. (Vagyis, 20 testtömeg kilogrammonként 1 liter folyadék.)
Tehát ne csak akkor igyunk, ha szomjasak vagyunk, hanem folyamatosan pótoljuk a folyadékot a nap folyamán. Valóban igaz, hogy a szomjúság érzetet sokszor étkezéssel csillapítjuk, holott a szervezetünk valójában ki van száradva. Ne feledjük: a szomjas ember mindig sokkal többet eszik!:) Érdemes az étkezések előtt meginni 1-2 pohár vizet, amivel nem csupán éhségérzetünket csökkenthetjük, hanem egyúttal felkészítjük szervezetünket a táplálékbevitelre is."
Na jók legyetek. Hamarosan újra jövök. Addig is égessük a zsírt. :-)
P
A Kockáshas-hadművelet 1.
része, 2.
része, 3.
része, 4.
része, 5.
része, 6.
része, 7.
része
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!