5,1 kiló négy hét alatt - A kockáshas-hadművelet 7. rész

2010.03.08. Mindegy, hogy kinek a módszerét választod, minden életmódváltásnál szenvedni fogsz. Mert nem úgy élsz, ahogy eddig megszoktad. Én igazából a súlyomból nem szeretnék veszteni, csak átalakulok. A zsír helyét nyárra izom foglalja majd el. Katus Attila hatszoros aerobik világbajnok segít nekem. Meg fogok érte szenvedni, de már alig várom a végeredményt. Ha kedvet kaptatok egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb élethez, csatlakozzatok. Bár pasi vagyok, ettől még ember, tehát ugyanúgy fogyok, mint Ti, csajok. Gondolom.

A Kockáshas-hadművelet 1. része, 2. része, 3. része, 4. része, 5. része, 6. része, 7. része
2010. március 7. vasárnap: 26-29. nap
Félig-meddig jól alakultak a dolgaim az elmúlt időszakban. Azért nem teljesen, mert sajnos a főzőiskolát vezető szakács beteg lett, így most sem tudok jobban főzni, mint amikor legutóbb írtam. Igaz, rosszabbul sem. Viszont majdnem a terv szerint haladok. Vasárnap (azaz ma) reggel 78 kiló voltam (én 77-et terveztem), miután négy hete 83,1-et mutatott a mérleg, így elégedett lehetek. Főleg a harmadik héten mutatott nem megfelelő életmódom után. Remélem, büszkék vagytok rám. :-) Attila azt mondta, hogy heti egy kiló fogyás a normális. Én pedig normális szeretnék lenni. Egy éve a nagyobb súlyvesztésem után láttam az ismerőseim szemén, hogy semmit nem mertek kérdezni, mert attól féltek, hogy valami súlyos betegség következtében fogytam le. Egyébként elkészítettem az előtte-utána fotó előtte részét, de majd csak később mutatom meg (Az a gond, hogy már nem tudom, hogy mi az, amit leírtam és mi az, amit nem. Írtam már ezt az előtte-utána dolgot? Valami rémlik.).
És akkor megosztok veletek néhány új tapasztalatot.
1. Ha bulizni mentek és isztok, vegyétek figyelembe, hogy kevesebbet esztek, így ugyanaz a mennyiségű alkohol kicsit intenzívebb hatást fejt ki. Én ezt nem vettem figyelembe, így kicsit jobban berúgtam, mint szerettem volna. Most mondhatnátok azt, hogy az alkohol nagyon hizlal (a bátyám mondta is), de nem nagyon érdekel. Úgy szeretnék kockás hasat, hogy közben néha jól érzem magam.
2. A zöldség kevésbé hizlal, mint a gyümölcs (a pesszimista változat: a gyümölcs jobban hizlal, mint a zöldség). Ezt a héten tudtam meg. Attilának meséltem, hogy reggelire gyümölcsöt eszem, amitől nem nagyon van elragadtatva, jobban örülne neki, ha maradnék a tojásnál, sajtnál és egyéb fehérjét tartalmazó ételnél, de azt is mondta, hogy ha már egész életében mozdulatra képtelen ételt fogyasztok reggelire, az inkább zöldség legyen. Úgy gondolom, hogy megfogadom a tanácsát és visszatérek a fehérjés cuccokhoz. Viszont a két nagy étkezés közötti gyümölcs nasi helyét szépen lassan átveszik a zöldségek. Úgyis jön a tavasz (bár ez az időjáráson nem látszik), így friss termékeket tudok majd vásárolni.
3. Jobb az esti edzés, mint a délelőtti. Erre ma jöttem rá. Minden edzés után nagyon éhes vagyok, azonban ha délelőtt mozgok, akkor ott van az egész nap arra, hogy éhes legyek. Ha este edzek, akkor mielőtt sokat tudnék korgó gyomorral ténferegni mindenfelé (este már nem eszem semmit), lefekszem aludni, úgy pedig elég jól tűröm az éhséget. Attila azt mondta, hogy a legjobb időpontok az edzésre a délelőtt 10 és 12 közötti, valamint a délután 4 és 6 közötti időszak. Gondolom ezek az időpontok sokunknak nem jók. Nekem sem, csak hétvégén. Akkor viszont úgy időzítek, hogy kevesen legyenek az edzőteremben. Nem szeretek várni a gépekre, mert türelmetlen típus vagyok.
Mkatus attila2a is érdekel titeket egy Katus Attila tanács? Hát itt van: „Kardió edzés az, amikor az egész test mozog meghatározott ideig. Minimum 10 percre van szükség ahhoz, egész szervezet átálljon élettanilag a sportra. Legalább heti 3x20 percet végezz kardio edzést. Fontos, hogy ne állj le közben és lehetőség szerint minél nagyobb intenzitással végezd. Ha eddig sétáltál, akkor kezdj el kocogni, ha kocogtál, akkor fuss tempósan. Az sem baj, ha a kocogást és a futást, vagy a sétát és a kocogást váltogatod. Te érzed, hogy milyen edzettségi állapotban vagy. Az izomerősítő gyakorlatokról se feledkezz meg, ezt legalább hetente 2x30 percet csináld. Végezheted otthon a gyakorlatokat, a Kockáshas-hadművelet olvasása során megismert DVD-m segítségével, vagy menj el konditerembe, ahol a személyi edző szívesen segít összeállítani neked a számodra megfelelő edzésprogramot.” Szerintem fogadjátok meg Attila tanácsait. Minden szava aranyat ér. :-) Neki is van már belőle hat (legalább is aerobik világbajnokságról).
Na jók legyetek. Hamarosan újra jövök. Addig is égessük a zsírt. :-)
P
A Kockáshas-hadművelet 1. része, 2. része, 3. része, 4. része, 5. része, 6. része, 7. része

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció