Csak Csajoknak

Vörösiszap - Rajtunk a világ szeme - Paulina Éva naplója 23. rész

 A lányomat a munkahelyén faggatták a munkatársai arról, hogy mi történt Magyarországon. Én pedig a napokban egy kanadai lovasfarmon jártam, ahol, miután megtudták, hogy magyar vagyok, azonnal szóba került a vörösiszap-katasztrófa. Persze, látták a tévében, és érdekelte őket a miért és a hogyan na meg főleg a mi lesz ezután. A nyugdíjaskorú tulajdonos Németországból telepedett át Kanadába a családjával. Mindent eladott, az ottani vállalkozását és a házukat, hogy megvehesse ezt a lovasfarmot. Amivel persze biztosították maguknak, hogy addig fognak dolgozni, ameddig csak bírnak, hiszen bevételeik fő forrása az, hogy mások lovait tartják, gondozzák, valamint lovagolni akaró turistacsoportokat fogadnak. A vörösiszap-katasztrófa kapcsán a tulaj elmesélt egy történetet, ami vele esett meg és ami azt példázza, hogy olykor le kell mondani a pénzről, hogy ne veszélyeztessünk más embereket. „A múlt nyáron egy csoport jelentkezett be telefonon, hogy lovagolni szeretnének. Már megbeszéltük az időpontot, hogy mikor jönnek át, amikor a csoportot vezető hölgy megkérdezte, elhozhatja-e a kislányát, mert az is szeretne lovagolni. Mégis, hány éves a kislány? - kérdeztem. Azt feleli erre, hogy három. Mondom neki, hogy én hároméves gyereket nem lovagoltatok, a biztosító is csak 10 éven felüli gyerekre köt biztosítást. A hölgy csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő majd tartja az ölében a kislányt lovaglás közben. Erre megkérdeztem, hogy ült-e már lovon világéletében? Azt feleli, hogy nem. Mindjárt gondoltam, mert aki életében egyszer is ült már lóháton, az nem jön elő ilyen képtelen kéréssel. Próbáltam neki magyarázni, hogy még képzett lovasok is leesnek olykor-olykor, de nem tudtam a hölgyre hatni. Végül azzal jött elő, hogy ne törődjem én azzal, hogy mit mond a biztosító, mert ő aláír majd egy papírt, hogy minden felelősséget vállal a kislány lovagoltatásáért. Erre én: Madame, nem tudod levenni rólam a felelősséget egy aláírással. Lehet, hogy te megölnéd a hároméves gyerekedet, de én nem fogom. Ez az én farmom, ezek az én lovaim, itt én döntök. A hölgy erre méregbe gurult, és odavágta, hogy akkor az egész csoport visszamondja a lovaglást. Mondtam, engem az sem érdekel. Nem is jöttek el! Persze, jó lett volna megkeresni azt a pénzt, amitől végül elestem, de a pénz nem minden, nem kockáztatom valakinek az életét azért, hogy jobban mutasson a bankszámlám.”- fejezi be a tulaj a történetet. Arra gondolok, hogy ha valamit exportálnék Kanadából Magarországra, akkor ez a gondolkodásmód lenne az. Mert ez a farmer igenis úgy gondolkodik, hogy ha nekem van egy vállalkozásom, akkor felelős vagyok azért, hogy annak a működése ne okozzon kárt egészségben, emberi életben. Igen, ezt a gondolkodást kellene meghonosítani Magyarországon, és akkor bizonyára elkerülhetők lennének a vörösiszaphoz hasonló tragédiák. Rajtunk a világ szeme: azok, akik a különböző országokban a hírekből értesültek a katasztrófáról, azok arra is odafigyelnek majd, hogy megtaláltuk-e a felelősöket, és hogy mit teszünk azért, hogy ne történjenek hasonló tragédiák.
Paulina Éva előző bejegyzését itt olvashatod, az elsőt itt találod.

Megosztás