Csak Csajoknak

Mit ér az ember internet nélkül? - Paulina Éva naplója 18. rész

Paulina Éva legutóbbi bejegyzését itt, a legelsőt itt olvashatod.

Több mint tíz napot töltöttem úgy, hogy nem volt otthon sem internet, sem telefon. Könnyen ki lehet találni, hogy miért, merthogy mindkettő ugyanazon a kábelen keresztül jön a lakásba. Egyik éjjel, úgy emlékszem, már jóval elmúlt éjfél, amikor e-mailt akartam küldeni és nem ment el. Mit csinál ilyenkor az ember lánya, főleg, ha nem egy műszaki zseni, mint én? Kikapcsolja a komputert és kihúzza az internet csatlakozást a falból, aztán visszadugja a kábelt és újraindítja a komputert, remélve, hogy ez a kis változatosság jót tett nekik. A kísérletem nem sikerült, továbbra sem volt internetem. Valami ősi ösztöntől vezérelve felkaptam a telefonkagylót - nem volt benne vonal.

Mivel már későre járt, nem akartam a szolgáltatót hívni, na, meg titokban abban reménykedtem, hogy reggelre majdcsak rendbe jön minden. Hiába. A telefon másnap reggel is néma volt, és az internet továbbra sem működött. Szerdát mutatott a naptár és a szerelő szombatra ígérte, hogy jön. Addig csak kihúzom internet és telefon nélkül, gondoltam. Telefonálni úgyse nagyon akarok, az e-mailjemet majd ellenőrzöm a munkahelyen, (szigorúan munkaidő után, persze). Igen ám, de nem számoltam azzal, hogy jön rengeteg úgynevezett junk e-mail amit nem tudom hogy kik küldenek és minek, és főleg, hogy ezek az ismeretlenek honnan tudják az e-mail címemet. Mivel mindennap több tucat fut be az internet postaládámba - a beállított szűrő- és blokkoló programok ellenére - ezért naponta törölnöm kell őket, hogy ne duguljon el miattuk a postaládám. Amikor végre tehát hozzájutottam az internethez, az időm jórészt azzal ment el, hogy igyekeztem megszabadulni ezektől a junk e-mailektől, és csak néhány percem maradt, hogy az ismerőseim, barátaim online leveleit elolvassam.

Ráadásul egy régi barátom hívni akart telefonon, de mivel nem tudott, ezért írt nekem egy e-mailt, hogy hová vagyok eltűnve. Mindennek tetejébe szombaton kijött a szerelő és megállapította, hogy nem tudja megcsinálni a telefon-internet kábelt a lakásban. Azt mondta ugyanis, hogy annak semmi baja, hanem van a házban egy telefonszoba, ott kellene körbenézni, kulcsa azonban nincs hozzá. Beszéljek a lakásszövetkezettel és szervezzek meg egy időpontot, amikor a szövetkezet képviselője meg a szolgáltató cég szerelője találkoznak a házban és a képviselő beengedi a szerelőt a telefonszobába. Nem sorolom itt most fel, hogy hány telefonomba és nyugtató tablettába került mindezt megszervezni - a következő hét szombatjára. Hamarabb ugyanis egyikőjük sem ért rá.

Közben már éreztem, hogy az internetes helyzetem kezd tarthatatlanná válni, hétvégén elmentem hát a könyvtárba komputert használni. A tagsági kártyámmal bejelentkeztem egy szabad komputerre, amit teljes egy órán keresztül használhattam, miközben egy online óra mutatta a képernyőmön, hogy hány percem van még hátra - mondhatom, elég frusztráló volt. Az ember kiszámolja, hogy ennyi idő alatt hány e-mailre tud válaszolni (miután félórája már elment a junk emailek kiirtásával, tudja fene, miért, de kétszer kell őket kitörölni, hogy végképp megszabaduljon tőlük az ember), aztán gyorsan dönt, hogy kinek válaszol és hány mondatban, merthogy az óra közben ketyeg. Úgyhogy nagyon megkönnyebbültem már, amikor egy hét múlva, szombaton megint megjelent a szerelő és csodák csodája, egy csapásra lett internet és telefon is.

A happy end mégsem teljes, mert amikor megkaptam a telefon- és az internet számlát, a szolgáltató „természetesen” arra a majdnem két hétre is számlázott, amikor semmiféle szolgáltatást nem biztosított. És ezek merik állítani magukról, hogy nekik az ügyfél a legfontosabb?
Paulina Éva legutóbbi bejegyzését itt, a legelsőt itt olvashatod.

Megosztás