Melinda, a Megasztár meg az egyenjogúság - Paulina Éva naplója 22. rész
2010.10.16. Amikor Melinda párja „bemondta az unalmast”, valahogy nem is lepődtem meg. Mintha várható lett volna, meg lett volna írva abban a bizonyos nagykönyvben. Olyan szokványosan, előre kiszámíthatóan. Hogy a férfi nem akarja/tudja megadni azt a bizonyos hátteret a nőnek, amit hasonló esetben egy nő mérlegelés nélkül megad egy férfinak.Hányszor és hányszor történik meg, hogy a férj karrierje előtérbe lép a családban! Kinevezik. Tanfolyamra küldik. Kiküldetésbe megy. A feleség ilyenkor automatikusan a háttérbe szorul, mert valakinek vállalni kell a családi terheket a férj helyett is. 
Az asszonynak tehát többet (még többet) kell foglalkozni a gyerekekkel, a háztartással, átvenni a távollévő házastárs szerepét a családban. Két ember helyett figyelni a gyerekekre, ugyanakkor szurkolni a párjának, hogy sikerrel vegye az akadályokat, minden körülményt megteremteni otthon, hogy a férj tudjon koncentrálni a kihívásokra.
Hányszor és hányszor látunk nőket ebben a szerepben!
Számukra természetes és magától értetődő, hogy biztosítják a hátteret a párjuknak. „Persze, drágám, majd én mosok, főzök, bevásárolok, takarítok, iskolába viszem a gyerekeket, sőt rájuk szólok, hogy maradjanak csöndben, ha Neked haza kell hoznod a munkádat vagy fel kell készülni a másnapi előadásra.” Eszébe sem jut, hogy „bemondja az unalmast”, és a férje sikerének az útjába álljon. Sőt, két kézzel tolja előre, és BÜSZKE rá, igen, büszke, hogy az ő Bélája, Pistája, Zolija előrelép, megvalósítja az álmait.
Miért nem ilyen természetes ez fordított esetben? Amikor a nőnek adatik meg élete nagy lehetősége, és hát bizony a férfinak kell(ene) helytállni, levenni a terheket a párja válláról, hogy az tudjon koncentrálni, előremenni, kiteljesíteni önmagát? Miért nem mondja azt ilyenkor a férfi azonnal, gondolkodás nélkül, hogy „Persze, drágám, ott leszek, ne aggódj!”? Ehelyett habozik, tétovázik, nemtetszésének ad hangot, végül kenyértörésre viszi a dolgot és válaszút elé állítja a nőt, vagy a karrier, vagy ő...
Ami Melindával történt, az sok ezer, sok millió nővel megesik nap mint nap. Aztán ki-ki vérmérséklete, egyénisége szerint teszi meg a maga lépését, amikor válaszút elé állítják. Vannak, akik visszarettennek, visszahúzódnak és feladják a karriert, az álmokat a párjuk kedvéért. Mások kiállnak a céljaikért, és hajlandók vállalni azt is, hogy ezentúl egyedül kell menniük az úton.
Én nagyon szurkolok Melindának. Nemcsak azért, mert gyönyörű hangja van, hanem mert azonosulni tudok azzal, amit képvisel: Sohasem késő, hogy elinduljunk az álmaink után.
Ha ide kattintotok, megnézhetitek-hallgathatjátok egyik kedvenc dalomat Melinda előadásában.
Paulina Éva előző bejegyzését itt olvashatod, az elsőt itt találod.
Szólj hozzá!
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!