Karrier vagy család? - Az írónő naplója 1. rész
2010.04.09. Olykor hajlamos vagyok elhinni a „nagyokosoknak”, hogy mindez könnyedén összeegyeztethető és csupán az illető hölgy ügyességén és talpraesettségén múlik, hogy mindkét fronton megállja a helyét. Csak valahogy az élet nem mindig ezt igazolja. Hanem inkább azt, hogy bizony nem elég az illető hölgy ügyessége és talpraesettsége, jól jön kiegészítőnek például egy kéznél lévő nagymama. Akinek viszont nincs segítsége, hanem egyedül - jobb esetben a férjjel együtt- kell megoldania mindent, az olykor-olykor visszalép vagy a karrierjében vagy a gyereknevelésben.Ismerd meg Paulina Éva írónőt, kattints ide!
Most éppen tüneményes, tehetséges barátnőm került választás elé. 
Vera éli a negyvenesek átlagos életét, a férjével két gyereket nevelnek, a lány 14 éves, a kisfiú pedig hat. Néhány éve vettek egy házat, aminek a kölcsönrészletei a fizetésük jelentős részét elviszik, ezért a férj két munkahelyen is dolgozik. Ne szépítsük a dolgot: reggeltől estig. Így viszont alig látja a családját, tehát a háztartási tennivalók és a gyereknevelés egyértelműen a feleségre várnak. Nagyszülői segítségre nem számíthatnak, mivel már csak Vera édesapja él, és ő is több száz kilométerre lakik tőlük.
Vera eddig a szokásos nyolctól négyig irodai időbeosztásban dolgozott, munka után rohant a gyerekekért meg haza, és este vacsorával várta a férjét. És boldogan éltek, míg meg nem haltak, akárcsak a mesében – mondhatnánk, de hát messze nem ez történt. A megszokott családi béke és rutin felborult – Verát ugyanis előléptették. Ami nem csoda, hiszen szorgalmas, ügyes, okos, talpraesett, ráadásul nagyszájú is. Ja, hogy ez nem mindig előny? Szerencsére ő olyan helyen dolgozik, ahol a nagyszájúakat nem éri hátrányos megkülönböztetés, hanem úgy bánnak velük, mint a többi rendes emberrel.
Vera nagyon boldog volt, madarat lehetett volna fogatni vele - most aztán érvényesíthette összes szervezői és vezetői tehetségét, ráadásul a fizetése is magasabb lett. Néhány hét múlva azonban kissé gondterhelt arccal jelent meg a munkahelyen. Mi a baj, firtattuk aggódva. Hát mi más lenne, mint hogy az új beosztással Vera munkarendje is megváltozott, átkerült a délutáni műszakba és este ér csak haza. Iskola után nem rohan tehát a gyerekekért, és nem főzi a vacsorát, hanem a 14 éves nagylány látja el saját magát és a hatéves öccsét. Ne feledjük, a papa orrvérzésig dolgozik, tehát ő is csak késő este ér haza. És hát akármilyen nagylány is ez a tizennégy éves, még sincs benne annyi felelősségérzet, mint kellene, taglalta Vera. Kiderült például, hogy már napok óta nem készítette el a házi feladatot. Aztán meg ahelyett, hogy felmelegítette volna a mama által gondosan a hűtőbe készített ételt, a kisöccsével pattogatott kukoricát vacsoráztak.
Másnap Vera újabb történetet hozott otthonról. A nagylány tegnapi húzása az volt, hogy egész délután a barátnőivel trécselt telefonon, a kisöccsét meg a tévé elé ültette.
A következő napokban Verának azzal kellett szembesülnie, hogy a lánya meglépett a délutáni órákról, és a tanterem helyett a bevásárló központban töltötte az idejét.
Vagy két hét múlva Vera egészen lesápadva jött be dolgozni. Kérdeznünk sem kellett, hogy mit csinált már megint ez a fruska, mondta ő magától: A lányom közölte velem a legújabb „felfedezését”, miszerint rájött, hogy ő tulajdonképpen leszbikus.
Ez volt a pont azon a bizonyos „i” betűn. Vera még aznap bement a főnökéhez és visszakérte magát az adminisztrátori állásába, kisebb hatáskörrel, kisebb fizetéssel, de azzal a biztos tudattal, hogy délutánonként és este otthon van és a gyerekek „körmére tud nézni”.
A környezetében minden nő egyetértett vele. Mi is ezt tettük volna a helyében, beleértve magamat is. Meg is tettem anno, szerkesztői állásból visszaléptem „mezei” újságírónak, és nekem is az volt a bajom, hogy az új beosztás miatt késő este kellett hazajárni, miközben a gyerek egyedül volt otthon.
És ahogy én sem éreztem anno semmiféle veszteséget a visszalépés miatt, úgy látom, Vera is hasonlóképpen gondolkodik. Cseppet sem bánkódik az alacsonyabb beosztás miatt (persze az alacsonyabb fizetésért nem lelkesedik) nem érzi úgy, hogy áldozatot hozott, nem sajnáltatja magát. Kiváló szervezői és vezetői képességeit megint otthon kamatoztatja.
Nem is hallani panaszt azóta a gyerekekről. A nagylány messzire kerüli a bevásárlóközpontokat, a házi feladatot mindig elkészíti, és rájött arra is, hogy neki mégiscsak a fiúk tetszenek...
A „nagyokosok” ezen biztosan kiakadnának, hogyhogy egy nő nem tudja összeegyeztetni a karriert a gyerekneveléssel. Pedig kell lenni valami megoldásnak, például miért nem fogadott bébiszittert – a magasabb fizetésből megengedhette volna magának.
De Verát nem érdekli a „nagyokosok” véleménye. Ő boldog, hogy ismét a gyerekeivel töltheti az estéit. A karrier, az előrelépés pedig félretéve. Meghatározatlan időre...
Paulina Éva legújabb könyvéről itt olvashatsz. Gesztenye naplóját itt találod. Pasik gondolataiért kattints ide!
Szólj hozzá!
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!