Csak Csajoknak

Hány pár cipőd van? - avagy az élet nem szappanopera! - Paulina Éva naplója 15. rész

 Az írónő bejegyzéseit itt találod: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész

Hogy a cipőállomány számontartása ilyen kardinális kérdés, arra csak vagy két hónappal ezelőtt jöttem rá, amikor otthon voltam, Magyarországon. Mivel évek óta Észak-Amerikában élek, az otthoni nők persze kérdezősködtek arról, hogy az itteni nők hogyan öltözködnek és élnek. A kérdésekből rájöttem, hogy sokan a televízióban látott szappanoperákban tálalt életstílus leírását várják tőlem. Hogy az itteni csajoknak száz meg száz pár cipőjük van (vajon hová tennék őket azokban a falatnyi lakásokban, amiket mostanában itt építenek?) minden képzeletet felülmúló ruhatáruk, és sminkmesterek által kikísérletezett sminkben pompáznak naphosszat. Úgy, ahogy azt a szappanoperákban látni. Csakhogy a szappanopera nem az életről szól, hanem egy kitalált világról, amit azért találnak ki, hogy szórakoztassák az embereket. Ezekben a filmekben alaposan kiszínezik a valós életet. (Egyszer azon akadtam ki, amikor az egyik sorozatban rózsaszínűre volt festve a börtönrács). Ki kellett ábrándítanom a kérdezőket, hogy az itteni csajok nem élnek olyan fényűzően, mint azt a tévében látni. Persze, én az átlag emberekről beszélek, nem a milliomosokról meg a befutott sztárokról, üzletemberekről, akiknek sehol a világon nincs egzisztenciális gondja. Az átlag észak-amerikai nő bizony, akár van családja akár nem, az élete nagy részét farmerben, pólóban és edzőcipőben tölti. Kivéve persze, ha a munkahelyén nem követelnek valami mást. De ahogy leteszi a munkát, máris beleugrik valamelyik kedvenc farmerjébe, felhúzza a csukát és indul bevásárolni vagy a gyerekért. Sokan azonban nemcsak a kényelem miatt öltöznek így, hanem a pénz miatt is. Mert igazán pompás ruhákra és cipőkre az átlagembernek nem telik. Ismerek egy kétgyerekes negyvenes anyukát, akivel mindennap találkozom, és isten bizony csak egyetlenegyszer láttam más viseletben mint farmerben, - amikor temetésre ment és sötét kosztümöt vett fel. Legjobban azonban akkor lepődtem meg, amikor egy szépészeti klinikán vártam valakire, hogy a beavatkozás után hazavigyem. Várakozás közben elolvastam minden brosúrát, ami azt ígérte, hogy eltünteti a ráncokat, és a recepcióst azzal bosszantottam, hogy megkérdeztem mindegyiknek az árát, és végül semmire sem iratkoztam fel. Közben lehetőségem volt megfigyelni a ki-bejövő nőket. Ezek a hölgyek itt, ugye, azért jöttek, hogy valamilyen (egyáltalán nem olcsó) esztétikai beavatkozással, kezeléssel szebbnek, fiatalabbnak nézzenek ki. Egy ilyen helyen azt gondolná az ember, hogy aki dollárezreket invesztál abba, hogy nézzen ki az arca, az biztos, hogy tetőtől-talpig elegáns, a legújabb párizsi, New York-i, milánói divat szerint öltözik. De nem! Meglepően, ezek hölgyek szinte kivétel nélkül mind farmerben voltak. Hogy mi tetszik nekem a legjobban ebben az amerikai össznépi farmerviseletben? Az életérzés, amivel a farmert hordják. Akinek nem telik másra a fizetéséből, az sem lesz frusztrált és boldogtalan. Az a negyvenes, kétgyermekes anyuka, akiről az előbb írtam, például mindig csacsog, mosolyog, életvidám. Nem lesz depressziós attól, hogy nincs olyan ruhatára, mint amit a szappanoperákban látunk. Mert az élet ugye, nem szappanopera. De azért megpróbáljuk magunkat jól érezni benne.
 Az írónő bejegyzéseit itt találod: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész

Megosztás