Bevallom őszintén, én ezt a pillanatot szeretem a legjobban, mert ilyenkor már tényleg nincs más dolgunk, mint hátradőlni a fotelban és élvezni a show-t. Na meg szavazni persze - a legjobbra. Én ilyenkor töltöm a legtöbb időt a Megasztárral. Amíg a középdöntők és döntők során csak bele-belenézek egy-egy produkcióba, ilyenkorra annyi jó dal és előadás összegyűlik, hogy csak kattintgatok jobbra-balra a TV2 honlapján, végigmegyek a középdöntőkön és döntőkön, és újra meghallgatom a kedvenc előadóimat. Mert több is van! Azok közül, akik a döntőbe bekerültek, szinte mindegyik előadónak van olyan produkcója, amelyet újra és újra szívesen meghallgatok. Időnként persze morgolódom, mert nem tartom fairnek, hogy ugyanabban a műsorban valaki örökzöld slágert énekel, ami hogy úgy mondjam tuti nyerő, míg a másiknak nagyon nehéz dal jutott, ami ráadásul olyan unalmas, hogy nemcsak a versenyző küszködik a dallal, hanem a néző is az elalvással. Arról nem is beszélve, amikor az egyik versenyző angolul énekel, a másik magyarul, ugyanabban a műsorban. Én jobban szeretném, ha lenne olyan adás, amiben mindenki csak angolul énekel, a következőben meg mindenki csak magyarul, aztán volna egy olyan műsor, amikor mindenki csak slágereket adna elő. Igy sokkal könnyebb lenne az összehasonlítás a nézőknek, mivelhogy ebben a versenyben a közönség dönt. De hát ugye, nem én szerkesztem a műsort, és a jövőben sem látok arra esélyt, hogy ez változni fog, tehát nincs semmi beleszólásom, csak magamban füstölgök, ha olyat látok, amit nem szeretek. Amit viszont nagyon szeretek, az a felfedezés izgalma. Amikor az ember meghall egy OLYAN hangot, lát egy OLYAN produkciót, amire azt mondja, hogy ez igen! Emlékszem például arra a „ledöbbenésre” évekkel ezelőtt, amikor először meghallottam Rúzsa Magdi hangját. Az egy olyan pillanat volt, amikor megáll az idő, és az ember rátapad a képernyőre, és megszűnik körötte a világ, csak azt a gyönyörű hangot hallja. Hasonló pillanatokat a mostani Megasztárban is megéltem. Egyszer Melinda http://tv2.hu/megasztar5/video/szij-melinda-hullo-levelek egyszer pedig Attila http://tv2.hu/megasztar5/video/kokeny-attila-erints-meg előadása bűvölt el annyira, hogy a szó szoros értelmében odaszögezett a fotelhoz. Amikor ilyen előadásokat hallottam, arra gondoltam, hogy sok olyan, már befutott énekes van, akik lazán elmehetnének nyugdíjba, mert az újak jobbak, mint ők. Persze, tudom, hogy ez nem történik meg, mert ugyan, melyik énekes ismerné el magáról, hogy a hangja már nem a régi? Vagy hogy: régen sem volt olyan jó? Annyit azonban elvárok, hogy ha a Megasztár felmutatott-bemutatott tehetségeket, akkor arról is gondoskodik, hogy ezek az emberek ne tűnjenek el a süllyesztőben, hanem újabb lehetőségeket kapjanak arra, hogy szórakoztassanak bennünket. Paulina Éva előző bejegyzését itt olvashatod, az elsőt itt találod. Az írónővel készült interjúért kattints ide!
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!