Én bevallottan NEM tartozom a pszichiáter hívei és rajongói közé, és ennek hangot is adtam a pontosan egy évvel ezelőtt megjelent "Kiből lesz a JÓ NŐ? - Válasz dr. Csernus Imrének" című könyvemben. Én ugyanis nem szeretem a stílusát, a nőkről alkotott képét és világnézetét, azt, ahogyan esetenként a nőkről beszél. Lekezelőnek érzem "kedvenc" kifejezéseit, mint például "szeretetkurva", "kapca", "csicska". Véleményem szerint senki sem érdemli meg, hogy így beszéljenek róla. Mindenki hibázik, mindenki melléfog olykor, követ el hülyeséget, baklövést, hiszen senki sem tévedhetetlen. De ha meg is botlunk, ha elviselünk megalázást, ha nem merünk lépni idejében, az életünk akkor sem csupán a tévedéseinkről szól. Az olvasóimtól kapott e-mailek megerősítik, hogy a nők jelentős részének az élete még ma is iszonyúan kemény, embert próbáló, nagyon sok lemondással jár, és csak keveseknek sikerül megvalósítani az álmaikat. Az erőfeszítés, amit azért tesznek, hogy a családjuk életét összetartsák, miközben a munkahelyen is másfél-két ember helyett kell dolgozniuk, felemészti az energiájukat és önmagukra már alig marad idő. És ennek a tetejébe, ha nem mernek kilépni egy rossz házasságból, vagy ha már megint átverte őket egy szoknyavadász, akkor megkaphatják Csernus doktor "kedvenc" jelzőit.
Speciális magyar találmány ez, a világ másik felében ugyanis nem így bánnak az emberekkel. Nem címkéznek, nem rugdosnak, nem szólnak le, akármilyen baromságot csináltál is. Hanem azt mondják, elszúrtad, hibáztál, vétkeztél, most már szedd össze magad, és nézd meg, hogy milyen értékes ember is vagy, milyen sok jóra vagy képes. És akkor az illető szárnyakat kap és azt mondja, hogy tényleg!
A hétvégén nemcsak azt a cikket olvastam, hogy Csernust elhagyta a felesége, hanem Nicholas Evans legújabb regényét is, amelynek címe "A bátor". Szerepel a történetben egy amerikai fiatalember, aki Irakban harcol és egy támadás-ellentámadás akcióban a fegyverétől ártatlan civilek, nők és gyermekek halnak meg. Mit lehet mondani ennek a fiúnak? Üvölteni vele? Belerúgni? Kirázni belőle a lelket? Lehordani mindenféle aljas gazembernek? Az édesapja egyiket sem teszi, pedig annak idején szinte könyörgött neki, hogy ne jelentkezzen katonának. Most mégsem rúg bele abba a meggyötört emberbe, aki már úgyis a padlón van. Megpróbálja megérteni, min megy keresztül, segíteni neki, hogy folytatni tudja az életét.
Szóval akkor ...hogy is van ez? Amíg Magyarországon egy nő, akit kihasznál néhány pasi, vagy aki nem mer kilépni egy rossz házasságból, megkapja dr. Csernus könyvében a csicska, kapca jelzőt.... addig a világ másik felében egy végzetes hibát elkövető fiatalembert nem illetnek megalázó vagy lekezelő jelzőkkel, nem rúgnak bele, hanem támogatják, hogy talpra tudjon állni. Nagy különbség. És ez a különbség teszi az életét élhetőbbé.
Paulina Éva előző bejegyzését itt olvashatod, az elsőt itt találod.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!