Will.I.Am, az érzelmes rosszfiú

2010.12.10. Ízlések és pofonok - nincs ez másképp az álompasik terén sem. Míg egyikünk az erős karokat imádja, másikunknak a lelki kapocs a fontos, sokaknak pedig valami egész más mozgatja meg a fantáziáját. Van, aki a kellemes hangú, érzelmes pasikért van oda.

Will.I.Am ugyan első ránézésére brutálisnak és agresszívnak tűnik, de a látszat ezúttal is csal. Az amerikai rapper, dalszerző, énekes, színész, producer és divattervező egyrészt (ahogy a felsorolásból is kiderül) igazi polihisztor, másrészt hatalmas szíve van, ami egyes hírek szerint egy ideje Cheryl Cole-ért dobog. A William James Adams Jr. néven született Black Eyed Peas-tag többször is elmondta: soha még szebb és kedvesebb nővel nem találkozott, mint Cheryl, a Girls Aloud egykori énekesnője szerint azonban csak barátok. Will.I.Am több tv-sorozatban és mozifilmben is szerepelt, többek között a Madagaszkár című rajzfilmsorozatban Moto Motónak adta a hangját, de már 2001-ben elkezdett foglalkozni egy ruhamárka megtervezésével, sőt már egy farmermárka is fűződik a nevéhez. A zenész eddig 7 Grammy-díjat nyert. Mi pedig imádjuk. A rapperről fotókat itt és itt találsz. Facebook rajongói közé ide kattintva csatlakozhatsz. További álompasik közül itt válogathatsz.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció