Szexi apuka a tv-ből

2011.02.25. Ízlések és pofonok - nincs ez másképp az álompasik terén sem. Míg egyikünk az erős karokat imádja, másikunknak a lelki kapocs a fontos, sokaknak pedig valami egész más mozgatja meg a fantáziáját. Egy modell és egy színész keveréke mindig jót sejtet.

Paul Walker neve nem ugrik be elsőre? Sebaj. Nézd meg a képeit és egyből rájössz, ki ez az álompasi. Az 1973-ban Kaliforniában született Paul már kicsi gyerekként modellválogatásokra járt - igaz, ekkor még csak azért, mert édesanyja, aki modell volt, nem tudta kire hagyni a kicsit. Az ügynökségek azonban hamar felismerték az édes kisfiúban rejlő lehetőségeket és egyszer már csak többet fotózták őt, mint édesanyját. Paul azonban másra vágyott: a színészetre. És meg is kapta: már a '80-as években feltűnt különböző sorozatokban, de ezek után még visszatért az iskolapadba, hogy "normális" életet éljen, sokáig azonban nem bírta a világot jelentő deszkák, pontosabban képernyő nélkül és ma már olyan filmekből ismerhetjük, mint a Halálos iram, a Halálos hajsza, a Koponyák, A csaj nem jár egyedül vagy éppen Prérifarkas Blues. Kislánya, Meadow 1998-ban született, ő azonban Hawaiin él az édesanyjával, míg Paul Walker állandó lakhelye mostanában Santa Barbara. De ne rohand le, mert lilaöves jiu-jitsu-bajnok. Paul fotóit itt és itt találod. Facebook rajongói közé ide kattintva csatlakozhatsz. További álompasik közül itt válogathatsz.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció