Íme Svédország legszexisebb férfija

2010.12.03. Ízlések és pofonok - nincs ez másképp az álompasik terén sem. Míg egyikünk az erős karokat imádja, másikunknak a lelki kapocs a fontos, sokaknak pedig valami egész más mozgatja meg a fantáziáját. Ha például skandináv és szexi.

Svédországnak olyan szexi pasikat köszönhetünk, mint például Fredrik Ljungberg, a focistából lett modell vagy éppen Calle Eriksson modell, de eltörpülnek Alexander Skarsgard mellett, ha azt nézzük, hogy a színészt ötször választották Svédország legszexisebb pasijának. Alexandert a True Blood – Inni és élni hagyni című vámpírsorozatból ismerheted többek között. Azt azonban lehet, hogy nem tudtad róla, hogy imádja Budapestet, miután gyermekkorában fél évig itt lakott, amikor szintén színész édesapja nálunk forgatott. Egyik öccsét például Istvánnak hívják, mert Magyarországon fogant. Összesen egyébként hat testvére van, a legidősebb és a legfiatalabb Skarsgard fivér között 33 év a korkülönbség. És ha még mindig nem tudnád, kiről beszélünk: ő alakította Lady Gaga barátját a Paparazzi című videoklipben. Alexanderről fotókat itt és itt találsz. Facebook rajongói közé ide kattintva csatlakozhatsz. További álompasik közül itt válogathatsz.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció