Gisele Bündchen Álompasija, Tom Brady

2010.07.30. Ízlések és pofonok - nincs ez másképp az álompasik terén sem. Míg egyikünk az erős karokat imádja, másikunknak a lelki kapocs a fontos, sokaknak pedig valami egész más mozgatja meg a fantáziáját. Tom Bradyn még Gisele Bündchennek is megakadt a szeme.

Thomas Edward Brady Jr. 1977. augusztus 3-án született a kaliforniai San Mateóban. Középiskolás korában még baseballozott, de az egyetemen már amerikaifocizott. 2000 óta pedig a New England Patriots játékosa. 2004-ben és 2007-ben egy neves sportújság az év sportolójának választotta. De ennyi elég is a fociról.

tom bradyTom három évig élt a nála 6 évvel idősebb modellel, Bridget Moynahannel, aki pont szakításuk idején esett teherbe a focistától. A kisfiú, John Edward Thomas Moynahan 2007. augusztus 22-én született meg Santa Monicában. Nem sokkal a szakítás után ismerkedett meg a szexi sportoló a világ egyik legszebb nőjével, Gisele Bündchennel és egymásba szerettek. Az amerikai amerikai focista és a brazil szupermodell 2009-ben házasodtak össze, majd nem sokkal később be is jelentették a gólyahírt. A kis Benjamin 2009. december 8-án született meg, de nevét csak 10 nappal később árulták el.
Tom legjobb fotóit itt nézheted meg. Legyél a szexi amerikaifocista rajongója a Facebookon, kattints ide! Még több Álompasiról itt olvashatsz.
Napi horoszkópodat itt találod.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció