Boris Kodjoe: modellnek és színésznek sem utolsó

2010.11.27. Ízlések és pofonok - nincs ez másképp az álompasik terén sem. Míg egyikünk az erős karokat imádja, másikunknak a lelki kapocs a fontos, sokaknak pedig valami egész más mozgatja meg a fantáziáját. Mondjuk egy igazi szexszimbólum.

Boris Kodjoe egy igazi szexszimbólum, aki nem akar az lenni. És nemcsak ez a különlegessége: a Bécsben született, színésszé vált modell egy orosz íróról, Borisz Paszternakról kapta a nevét. Fél gyermekkorát Németországban töltötte, így több szempontból is Európainak tekinthető, igaz, a nagy áttörést Amerika hozta el neki. A 35 éves Boris 189 centiméterre nőtt, ez is segíthetett neki, hogy modell legyen, igaz, biztosan az sem volt hátrány, hogy folyékonyan beszél az angol mellett franciául és spanyolul és németül sem tudnák eladni. A Virginia Egyetemen marketingből diplomázott, nem mellesleg pedig az egyetem egyik legjobb teniszezője volt. 2002-ben a People magazin beválasztotta az 50 legszebb ember közé. A modellkedést lassan a filmezés vette át, kezdetben olyan sorozatokban szerepelt, mint a Brown Sugar vagy a Second Time Around, majdolyan filmekben tűnt fel, mint a Hiphop szerelem, a Hasonmás vagy A kaptár – Túlvilág. 2005 májusában Németországban vette feleségül Nicole Ari Parkert, akitől két gyermeke született: neje egyébként partnere volt a Soul Food című tv-sorozatban.
Borisról fotókat itt és itt találsz. Facebook rajongói közé ide kattintva csatlakozhatsz. További álompasik közül itt válogathatsz.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció