Mindannyian álmodoztunk gyerekkorunkban arról, hogy megérkezik a szőke herceg fehér lovon, feleségül vesz bennünket, hetedhét országra szóló lakodalmat csapunk és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Persze egyikünk sem gondolkodott azon, hogy egy ágyba feküdjünk egy békával, vagy törpével…
Békakirály
Az Óperenciás tengeren innen, az üveghegyeken túl született. Édesapja, Grimmfeld Ágoston király, édesanyja Grimmfeld Ágostonné királyné volt.
Már gyermekkorában is kedvenc játéka volt, a "ha azt mondja, ugorj a kútba, akkor bele is ugrasz" társasjáték. Már egészen fiatal korában arról álmodozott, hogy egyszer gyöngyhalász lesz. Mikor felcseperedett, egy kutatóhajóra szerződött és mélytengeri búvárként segítette a tudomány fejlődését. Egy sajnálatos baleset következtében színe zöldre változott, pici és nyálkás lett, életmódváltása után átállt a rovarok fogyasztására. Egy kútba költözött, onnan próbálkozott hölgyek ijesztgetésével. A lányoknál azonban rossz szokása miatt nem volt sikere. Többnyire sikítoztak és elszaladtak, amikor meglátták. Pont akkor, amikor már beletörődött abba, hogy senki nem veszi el a szüzességét, egy zokogó lány zavarta meg komplexusokkal teli életét. Miután megtudta, hogy egy aranygömb visszaszerzéséért megkaphatja a csajt, előnyös üzletet kötött. Ekkortól kezdődött sikerszériája, amelynek királyság, a lány keze (és egész teste) lett a jutalma. És még ma is boldogan él, ha…
Dal a Békakirályról itt!
Törpapa
Aprajafalva alsón született az 1500-as évek elején. Apja Törpszakáll, anyja ismeretlen (Törpilla mégsem lehet).
A gimnáziumi tanulmányait befejezve az Erdei Diplomataképző Főiskolára került, ahol kiváló tanulmányai ellenére nem kapott ösztöndíjat. Hogy eltartsa magát, szerepet vállalt az Aprajafalvi Nemzeti Színházban. A Gyümölcskoktél, vagy amit akartok című darabban évekig sikeresen alakította Áfonyát, három előadás kivételével, amelyeket gombamérgezés miatt kellett kihagynia, mindig színpadon volt. Társai szerették megnyugtató mély hangja és simulékony természete miatt. Helyi sztárként nagy sikere lehetett volna a hölgyeknél, azonban Törpilla abban az időben még nem született meg, így hiába várta az igaz szerelmet. Napjainkban háborús helyzetek elsimítása és menekülés Hókuszpók elől tartoznak feladatai közé. A lepkéket szereti, a macskákra allergiás. És még mindig várja, hogy egyszer egy nő megdobogtatja a szívét. Videót találhatsz Törpapáról, ha ide kattintasz. További álompasikat itt találsz.
Napi horoszkópodat itt találod.
Ricky Martin a saját neméhez vonzódik, sajnos, kattints
ide! Vége a gyomorbajnak, kattints
ide!
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!