Álompasi! Seal, az álomnő férje

2010.04.20. Ízlések és pofonok - nincs ez másképp az álompasik terén sem. Míg egyikünk az erős karokat imádja, másikunknak a lelki kapocs a fontos, sokaknak pedig valami egész más mozgatja meg a fantáziáját. Seal vajon mivel csavarta az ujja köré a világ egyik legszebb nőjét?

Bár első látásra Seal nem kimondottan tűnik jóképűnek, de valamivel mégis megfogta magának a világ legjobb nőjét, Heid Klumot.

Seal Henry Olusegun Olumide Adeola Samuel 1963. február 19-én született Londonban, felmenői között azonban brazil és nigériai származásúak is vannak: az énekes harmadik neve, az afrikai eredetű Olusegun azt jelenti, Isten, a diadalmas. A kis Seal ötéves koráig nevelő szülőknél élt, ezután vette ismét magához az anyukája. Az apja egyáltalán nem támogatta, hogy művészeti pályát válasszon, ennek testi fenyítéssel is hangot adott. Tizenegy évesen Seal mégis színpadra lépett egy iskolai darabban. A sztár tizenöt éves volt, amikor elköltözött otthonról, majd megkezdte és sikeresen befejezte építészeti tanulmányait.

Seal persze a zenétől sem szakadt el, az 1990-es években a Push nevű funk zenekarral hosszabb ideig Ázsiában zenélt, miután visszatért Angliába stúdióénekesként kereste a kenyeret. Ekkoriban ismerkedett meg Adamskival, aki segítségével felvette a Killer című dalt. És megkezdődött egy páratlan karrier...

seal klumHosszas Los Angeles-i kitérő után 2003-ban költözött vissza Londonba, új lakótársával, Heidi Klummal. Az álompár két évvel később Mexikóban házasodott össze. Az énekes és a szuper modell négy gyermeket nevel, három sajátjukon kívül Heidi korábbi kapcsolatából született kisgyerekét pedig Seal adoptálta.

És ami a lényeg! Július 13-án Seal Pécsen ad koncertet! Seal első sikerét itt nézheted meg. Seal hivatalos weboldalát itt találod. Legyél a rajongója a Facebookon itt! Seal legjobb képeiért kattints ide! Több Álompasiért kattints ide!

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció