Álompasi! Paulo Coelho, a misztikus irodalmár

2010.03.04. Ízlések és pofonok – nincs ez másképp az álompasik terén sem. Míg egyikünk az erős karokat imádja, másikunknak a lelki kapocs a fontos, sokaknak pedig valami egész más mozgatja meg a fantáziáját. Íme, Paulo Coelho, az Álompasi.

Legyél rajongónk a Facebookon is, kattints ide!

Paulo Coelho az egyik legismertebb és legnépszerűbb kortárs író, könyvei a világ minden táján vezetik a sikerlistákat. Azt azonban kevesen tudják, hogy a brazil szerzőt korábban elmegyógyintézetben kezelték, szülei utaltatták be és többször elektrosokkal próbálták jó útra téríteni. Erről az időszakról szól a Veronica meg akar halni című könyve. Paulo ugyanis a jómódú szülők által preferált mérnöki pálya helyett hippinek „állt”, kábítószerezett és bejárta a világot egy szál hátizsákkal. Később Coelho különböző szekták tagja lett és a misztikum felé fordult, és dalszöveget írt, köztük több (Brazíliában) ismert slágert. Az író végül újra hinni kezdett, és visszatért a katolikus valláshoz. Ekkor ment végig a Santiago de Compostella-i híres zarándokúton, amit egyik leghíresebb regényében örökített meg, A zarándoklat – Egy mágus naplója.

Jelenleg a számtalan irodalmi díjjal kitüntetett Coelho második feleségével, Christina Oiticicával él, hol Rio de Janeiróban, hol Tarbesben, hol pedig a franciaországi Lourdes közelében lévő birtokán. Fotókat ide kattintva nézhetsz meg a kiváló íróról. Facebook rajongói klubját itt találod. Internetes oldaláért kattints ide! Napi horoszkópodat itt találod. Kockáshas-hadművelet, Katus Attila tuti tippjeit itt olvashatod. Boris Becker apa lett, de ő anya is lenne... kattints ide!

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció