Álompasi! Emlékszel még Craig Davidre?

2010.05.18. Ízlések és pofonok - nincs ez másképp az álompasik (és parfümök) terén sem. Míg egyikünk az erős karokat imádja, másikunknak a lelki kapocs a fontos, sokaknak pedig valami egész más mozgatja meg a fantáziáját. Fogadjunk, hogy Craig Davidet te sem tudod elfelejteni!

Emlékszel még Craig Davidre? Naná! Ilyen szuper hangot, arányos testet nem könnyű elfelejteni. És azok a gyönyörű szemek...

craig davidCraig Ashley David 1981. május 5-én született az angliai Southamptonban. Az apja grenadai, az édesanyja brit-zsidó származású. Zenei vénáját édesapjától örökölte, aki korábban egy reggae zenekarban játszott.

Az énekes bemutatóalbuma 2000-ben jelent meg, azóta több mint 13 millió lemezt adott el. Egyik legnagyobb sikerét Stinggel közösen énekelte, itt meghallgathatod. Legutóbbi albuma a közelmúltban jelent meg, és már elindult a slágerlisták meghódítására.

Az énekes magánéletéről sem semmi szaftosat, sem valami megnyugtatót nem tudunk mondani. A sztár 2008-ban feleségül vette Hanny Miller újságírót, akivel azóta is boldog házasságban él.
A szexi énekes hivatalos weboldaláért kattints ide! Craig legjobb fotóit itt nézheted meg. Legyél a sztár rajongója a Facebookon, kattints ide! További Álompasikról itt olvashatsz. Napi horoszkópodat itt találod.

Megosztás

Hozzászólások

2010.05.31. 05:12

love4uuu
rossysankara@yahoo.com Hello kedves, Nevem Rossy, én szerető fiatal lány, én is szeretném tudni, ha jobb, azt akarom, hogy küld egy e-mailt nekem, hogy én tud küldeni a képemet hogy tudja kit am.I várlak a mail. Emlékszik a távolság vagy a szín nem számít, de a szerelem ügyekben sokat az életben. Tiéd Love Rossy Sankara, rossysankara@yahoo.com Hello dear, My name is Rossy, i am loving young girl,i will also like to know you better, i want you to send an email to me so that i can send you my picture for you to know whom i am.I am waiting for your mail . Remember the distance or colour does not matter but love matters alot in life. Yours Love Rossy Sankara,

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció