David Villa Sanchez a spanyolországi Langeroban született 1981. december 3-án. Tízévesen kezdett futballozni egy helyi klubban, majd 18 évesen a Sporting Gijónhoz szerződött, a 2000-2001-es szezonban mutatkozott be a felnőtt csapatban. Fiatal kora miatt meg is kapta az El Guaje (a Kölyök) becenevet. 2002 nyarán 1,5 millió euróért az élvonalbeli Zaragozához igazolt. Két szezon alatt 38 gólt szerzett, így nem csoda, hogy a Valencia 12 millió eurót sem sajnált érte. A válogatottban 2005 februárjában mutatkozott be, és nem sokkal később a szlovákok elleni pótselejtezőn fontos gólt szerzett. Később 11 Európa-bajnoki selejtezőn hét alkalommal talált a hálóba, eredményességét Aranycipővel jutalmazták. A vébé kezdete előtt 40 millió euróért vette meg a Barcelona, 4 évre szerződtek le a gólvágóval.
David 2003-ban feleségül vette gyermekkori kedvesét, Patricia Gonzálezt. 2005 decemberében pedig megszületett kislányuk Zaida. Nevét édesapja a direkt neki készíttetett Adidas F50es cipőjébe gravíroztatta. Holnap is szüksége lesz a kislánya által „küldött” szerencsére, hiszen a német válogatott ellen játszanak a világbajnokságon, a döntőbe jutásért.
Íme, David félmeztelenül, kattints ide! A szexi focista fotóit itt és itt nézheted meg, egy családi fényképért pedig kattints ide! David hivatalos FIFA-adatlapját itt találod. Rajongj érte a Facebookon is, kattints ide! Még több Álompasit itt találsz.
Napi horoszkópodat itt olvashatod.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!