Álompasi! Cristiano Ronaldo, a szexi futballisten

2010.06.15. Ízlések és pofonok - nincs ez másképp az álompasik terén sem. Míg egyikünk az erős karokat imádja, másikunknak a lelki kapocs a fontos, sokaknak pedig valami egész más mozgatja meg a fantáziáját. Mai álompasink Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro, többek között Paris Hilton (ex?)szeretője.

1985. február 5-én született a portugáliai Madeirán, Funchalban. Első csapata az Andorinha volt még gyerekként, ahonnan a CD National csapatába igazolt, majd a Sporting CP junior csapatának játékosa lett. Első felnőtt mérkőzését is a zöld-fehéreknél játszotta 2001-ben. A debütálás után a következő szezonban az ifjú játékos a Manchester Unitedban találta magát, ahol 6 évet töltött. Az angol csapatban háromszoros bajnok, egyszer kupa- és kétszer ligakupa győztes lett.

cristiano ronaldoMegnyerte a Bajnokok Ligáját, az angol szuperkupát, a FIFA-klubvilágbajnokságot, és 40 év után újra aranylabdás játékost ünnepelhetett a Manchester, Cristiano személyében. 2009-ben a hatalmas sikerek után 94 millió euróért vásárolta meg a Real Madrid, ahol jelenleg is játszik. A válogatottban, ahol 2003 óta játszik az idén csapatkapitányi szerepet tölt be.

Amikor épp nem focizik, általában nők társaságában tölti az időt. 2006-ban kapcsolatba hozták a nála 9 évvel idősebb TV műsorvezetővel, Merche Romeroval. A hölgy elismerte a Ronaldo által soha meg nem erősített - bár nem is cáfolt – pletykákat. 2006 szeptemberében szakításukról adott hírt a portugál sajtó, amit a műsorvezető szintén megerősített. Jordana Jardel, Lauren Frain és Christina Carlos is felvehető a képzeletbeli „fekete noteszes strigula listára”. Előbbi a brazil labdarúgó kolléga Mario Jardel húga, az utóbbi két hölgy pedig modell. 2009-ben Paris Hiltonnal is járt, akivel állítólag a mai napig tartják a kapcsolatot, és terveik szerint Dél-Afrikában is összefutnak a világbajnokság ideje alatt.
Cristiano modellkedik is, szexi fotóit itt találod. Vagy nézd meg itt alsónadrágban! Legyél C. Ronaldo rajongója a Facebookon, kattints ide! Több Álompasit itt találsz.
Napi horoszkópodat itt olvashatod.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció