Most rajtolt a Forma-1-es szezon, itt az ideje bemutatni az egyik legjóképűbb pilótát! Jenson Button 1980. január 19-n született az angliai Somersetben.
A versenyző a keresztnevét a dán Erling Jensen autóversenyzőről kapta, természetesen az ötlet az édesapjától származott, három lánytestvérét ugyanis anyukájuk nevezte el. A kis Jenson már 8 évesen kormány mögé ült, ugyanis ralikrossz-bajnok apukája vett neki egy gokartot - és akkor megpecsételődött a sorsa. Miután a gokartozás már nem jelentett számára kihívást, következett a Ford Formabajnokság, majd a száguldó cirkusz előszobája, a Forma-3. A Forma-1 mezőnyéhez 2000-ben csatlakozott a pilóta, és azóta már több csapatot is megjárt: a Williamsnél kezdődő pályafutásának eddigi csúcsa a Brawn GP-vel megnyert világbajnoki cím, jelenleg pedig a McLarenben rója a köröket Lewis Hamilton oldalán.
Jenson jelenleg a Monacói Hercegség egyik prominens lakója, ahol kedvesével, Jessica Michibatával él. Korábban a pilóta nagy csajozó hírében állt, de úgy tűnik a megfelelő hölgy mellett ő is lehiggadt.
A versenyző kedvenc színésze John Travolta, kedvenc filmje a Ponyvaregény, és ami nélkül sosem lépne ki az utcára az az alsónadrágja és a Ray Banje. Jenson Forma-1-es példaképeinek Ayrton Sennát és Alain Prostot tartja. A sportoló természetesen mindennap edz, például triatlonnal tartja karban magát az embert próbáló száguldásra. Ha ide kattintasz megnézheted félmeztelenül Buttont. A triatlonos Jensont itt nézheted meg. Kíváncsi vagy arra, hogy milyen fotót tölt fel magáról a közösségi oldalakra? Nézd meg itt: Facebbok, Twitter. Button hivatalos honlapjáért kattints ide!
Gerard Butler teljesen meztelen legújabb filmjében, részletek
itt. Napi horoszkópodat olvasd el itt.
Jessica Simpson nem a fogápolás bajnoka, a részletekért
kattints ide!
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!