Aki életünk napjait feldobja: Jensen Ackles

2011.02.13. Ízlések és pofonok - nincs ez másképp az álompasik terén sem. Míg egyikünk az erős karokat imádja, másikunknak a lelki kapocs a fontos, sokaknak pedig valami egész más mozgatja meg a fantáziáját. Jensen Acklesben sok minden megvan, amire egy nő vágyik.

Egy szuper pasi, akit legyőzött Superman. Jensen Ackles mindent megtett volna, hogy eljátssza Clark Kent szerepét a Smallville-ben, de a gyártók Tom Wellinget (egy másik álompasit) választottak. Persze nem szomorkodott sokáig és ma már olyan filmsorozatok sztárját köszönthetjük benne, mint például az Édesvölgyi suli szerelmes ikrei, a Dark Angel, a Dawson és a haverok, a Supernatural, az Odaát vagy éppen az Életünk napjai. Mint ahogy a színésznők közül sokan pincérnőként kezdték, a színészek közül számosan a modellkedésből váltottak színészetre: így történt ez Jensen Acklesszel is, így már tudhatjuk, hogy a külsejével nem sok baj van, sőt! 2007-ben megismerkedett a szintén színész Danneel Harris-szel. 2009. novemberében eljegyezték egymást, majd egy évvel később 2010. május 15-én Texasban összeházasodtak. Jansen fotóit itt és itt találod. Facebook rajongói közé ide kattintva csatlakozhatsz. További álompasik közül itt válogathatsz.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció