A színészre legendaként emlékszünk

2011.08.04. Ízlések és pofonok - nincs ez másképp az álompasik terén sem. Míg egyikünk az erős karokat imádja, másikunknak a lelki kapocs a fontos, sokaknak pedig valami egész más mozgatja meg a fantáziáját. Sajnos Brandon Lee már csak a filmjeivel mozgat meg minket, de azokkal nagyon.

Brandon Lee abban a pillanatban legendává vált, hogy a Holló című film forgatásán egy baleset következtében elhunyt. Az amerikai színész a legendás harcművész és színész Bruce Lee fia, Kaliforniában, Oaklandben született 1965. február 1-jén. Gyermekkorában Hong-Kongban és Amerikában élt, 1991-ben Dolph Lundgrennel együtt szerepelt a Leszámolás Kis-Tokióban című akciófilmben - ez volt az első stúdiófilmje és amerikai filmes debütálása. A szerelmet is a filmezés hozta meg számára: egy filmközpontban találkozott Eliza Huttonnal 1990-ben, az esküvőjüket a mítosszá vált Holló forgatása utánra tervezték 1993 áprilisára, ezt azonban Brandon Lee már nem érhette meg: a film egyik jelenetében ugyanis egy szereplőtársának rá kellett lőnie, ám a pisztolyba tisztázatlan körülmények között vaktöltény helyett éles töltény került, a lövés okozta a színész halálát. A filmet egy kaszkadőr segítségével befejezték. Fotóit itt és itt találod. Facebook rajongói közé ide kattintva csatlakozhatsz. További álompasik közül itt válogathatsz.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció